2011. június 28., kedd

"A nagymama" című előadás műkedvelő szereplői

Csiky Gergely: A nagymama című színművének szereplőgárdája (1931. január)
(A fotó tulajdonosa: Detki Károly)
Első sorban balról: 4. Vass Gyula
Leghátsó sorban balról: 1. Freund Ilona

A "Csókos huszárok" című darab szereplői

Alföldi Géza: Csókos huszárok című művének műkedvelő szereplői
(A fotó tulajdonosa: Detki Károly)
Második sor balról: 3. Németh Imre, 5. Fodor Ödön,  7. (pipával): Detki Károly
Harmadik sor balról: 1. Csendes Jenő, 3. Németh Győző (papírboltos), 5. Freund László (fodrász)

A "Tatárjárás" szereplői

A "Tatárjárás" szereplői (1932)
(A fotó tulajdonosa: Detki Károly) (megtalálható Leitner Ferenc fotóarchívumában is)
Első sorban 2. személy: Freund Ilona

A Várpalotán az 1930-as években működő állandó színjátszó csoportról az alábbi bejegyzésben olvashat:

Nepomuki Szent János Római Katolikus Leányiskola (Zárdaiskola) 1. osztályos tanulói

Nepomuki Szent János Római Katolikus Leányiskola (Zárdaiskola) 1. osztályos tanulói (1919)
(A fotó tulajdonosa: Detki Károly)
Második sorban balról 6. kislány: Freund Ilona

A Római Katolikus Leányiskola (Zárdaiskola) alapításáról és működéséről az alábbi bejegyzésben olvashat: http://palotaiarcok.blogspot.com/2011/06/nepomuki-szent-janos-romai-katolikus.html

Nepomuki Szent János Római Katolikus Leányiskola (Zárdaiskola) növendékei

A Nepomuki Szent János Római Katolikus Leányiskola (Zárdaiskola) növendékei (1920)
(A fotó tulajdonosa: Detki Károly)
A padon ülő kislányok közül balról a második: Freund Ilona

A Római Katolikus Leányiskola (Zárdaiskola) alapításáról és működéséről az alábbi bejegyzésben olvashat: http://palotaiarcok.blogspot.com/2011/06/nepomuki-szent-janos-romai-katolikus.html

2011. június 9., csütörtök

"Jó szerencsét!" Olvasókör tisztikara

A "Jó szerencsét!" Olvasókör tisztikara az 1930-as években
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)
"Jó szerencsét!" Olvasókörünk is - bár negyedszázados fennállását ünnepeljük ma - még a múlt századból való. A kilencvenes évek elején, az akkori bányamunkásság maroknyi csapatában történtek kísérletek egy olyan egyesület létesítésére, mely tagjai részére biztosítson - írásban őrzött óhajuk szerint - "egy olyan tisztességes helyet, ahol azoknak alkalmuk legyen az önművelődésre". Az első tervezgetések, melyek néhány évig húzódtak el és melyek az önsegélyezést is célozták, a kezdeményezés, az akarások stádiumában megrekedtek. Hogy az eszmeért égő lelkesedést a szűk anyagiak tartották-e rabláncon, vagy pedig az érzések és tervek valóra váltására nem akadt az akkori időben gondolkodó, segítő, szervező vezető, azt ma már nehéz volna eldönteni.

A 60-70 főnyi bányász-csapat, hogy összetartozásuknak egyesületi hiányában kifelé mégis tanújelét adhassák, id. Jusztin Antal kezdeményezésére, zászló megvételére gyűjtést indított. (...) 1900. Kisasszony napján (szeptember 8) 70 bányász - köztük 36 egyenruhás - büszke boldogsággal haladt ragyogó, szalagos, virágos zászlója alatt a templomba, ahol ünnepélyes szentmise keretében Domján Károly plébános felszentelte a bányász-lobogót. A zászlóanyai tisztet gróf Zichy Miklósné született Ludwigstorff Fanny bárónő vállalta, s általa a zászlóra kötött és nevét viselő fehér selyemszalagot a Kör ereklyeként őrzi. Azóta a zászlószentelés évfordulójának megünneplése tradícióvá emelkedett, s zászlójukkal az élükön a bányászok Kisasszony napján évről-évre felvonulnak a szentmisére.

Jusztin Antal e sikerén felbuzdulva most már az Olvasókör megalakítását tűzte ki céljául. Ismét néhány esztendő telt el, míg fáradozásai első komoly eredményeként 1906. február 24-én összehívhatta a "Jó szerencsét!" Olvasókör alakuló közgyűlését, melynek első szónoka Winkler Márton rk. kántortanító felolvasta a létesítendő Egyesület alapszabálytervezetét. (...) A tervezetet a közgyűlés "észrevétel nélkül" elfogadta, majd 1906. november 21-én az első tisztikar megválasztása után jóváhagyásra felterjesztette a belügyminiszterhez, aki azt 1907. március hó 16-án 19442-907-V. a. szám alatt jóváhagyta. (...)

Bár a megalakulást követő esztendőkre - Jusztin Antal elnöklése idején - a béke aranyos derűje ragyog, az ifjú olvasókör fejlődésére a bánya akkoriban gyakran változó viszonyai rányomják bélyegüket. Az állandó és biztos munkaalkalom mégis lehetővé teszi az aránylag nyugodt, kedvező fejlődésmenetet. Ebben az időben az egyesületi élet viruló, a kis könyvtár forgalma élénk, a tagok naponta összejönnek, jótékony célú előadásokat rendeznek; a kör kelégíti a tagok kulturális igényeit.

A világháború szomorú korszakában a figyelem elterelődik az egyéni életről, a kis egyesületek működéséről, az aggódó lélek az ország sorsáért, jövőjéért remeg. A körtagok legnagyobb része itthon, nehéz széntermelő munkájával szolgálja Hazáját, katonás fegyelemben, pontossággal.

Ebben az időszakban Steinhauer József, majd Unferdorben János elnököltek.

A háborút követő években - bár ez az időszak nem kedvezőtlen a hazai szénbányászatra, és bár az olvasókör mindig szoros kontaktusban maradt tagjai kenyéradó gazdájával - az Egyesület mégsem tudta magát megóvni a bekövetkező általános gazdasági válságtól, mely 1925-ben, az ipari pangás mindent megbénító idejében, szinte katasztrofálissá vált.

A kör anyagi alapjai megrendültek, szegényen és látogatatlanul, szinte már csak mint a múlt emléke állt tagjai gondolatvilágában. Régi szép zászlója maradt meg csak, a hajdani összetartás és bensőbb, emelkedettebb életforma utáni vágy kimagasló szimbólumaként. 1928-ban, a teljes pangás szomorú időszaka után, a tagok már-már kimondták az Egyesület feloszlatását, csupán a régi és az akkori vezetőség néhány tagja, köztük az elnök: Zima János, különösen Korompay Lajos bányaigazgató, a Kör védnöke - akinek, mint az alapszabályok mondják "kegyes gyámolításán alapszik a Kör" - bíztatására őrizték meg reményüket egy elkövetkezhető szebb és jobb jövőbe.

Ez meg is érkezett. 1929 tavaszán Blazsek Károly bányaüzemvezető vette át az elnökséget. Straka János társelnök közreműködésével átszervezte a kör üzletvezetését, melynek pontos intézése meghozta gyümölcsét. Az 1929-i küszöbön álló összeomlás: a kimerült hitel, a sok adósság, a zilált testületi élet rövid néhány hónap alatt virágzó fellendüléssé varázsolódott. Az adósságok csakhamar kiegyenlítést nyertek, a leltári felszerelés bővült, a könyvtár értékes munkákkal gazdagodott.

1929-től napjainkig a legszebb eredmények sorozata kíséri a kör vezetőségét, mely az anyagi ügyek sikeres rendezése után kulturális és jótékonysági program keresztülvitelét tűzte ki céljául.

A kör anyagi támogatásával hozzájárult a Zeneegyesület fejlesztéséhez, melynek alapját Bagó Ferenc bányamérnök a legszerényebb eszközökkel bár, de nagy lelkesedéssel vetette meg. A két zenekar ambiciózus működése a legszebb reményekkel kecsegtet. A zenekar felszerelésére a munkások saját filléreikből mintegy 3 000 pengőt áldoztak.

Az egyesület több súlyos betegnek készpénz- és természetbeni adományokkal sietett segítségére, de mint legszebb kivirágzását említhetjük fel a Bányászasszonyok Missziós Egyesületének megalakítását. (...)

Az Egyesület valamennyi tagjának büszkesége a hatalmas díszterem, amely a mai napra készült el, és amelynek építési költségeit (17 000 pengő) a kibocsátott kölcsönjegyzési íveken 24 óra alatt jegyzeték le a tagok, ezzel is tanújelét adva a kör iránti szeretetüknek, gondjaik közepette is készséggel sietve annak felvirágoztatására.

(Faller Jenő: Az Unió Bányászati és Ipari Rt. várpalotai szénbányászatának ismertetése. Várpalota, 1931. 34-37. p.) (részletek) 

"Jó szerencsét!" Olvasókör tisztikara

A "Jó szerencsét!" Olvasókör tisztikara az 1940-es években
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)
Már a század elején igény merült fel olyan otthon létrehozására, ahol  bányászoknak alkalma lehet az önművelésre, baráti beszélgetésre. Az első tervezgetések néhány évig elhúzódtak, azonban a tervezgetések stádiumában megrekedtek. Időközben 60-70 főnyi bányász-csapat, egyesület hiányában - hogy mégis összetartozásuknak külső jelét adhassák - zászló megvételére gyűjtést indított, sikerrel. 1900. Kisasszony napján Domján Károly plébános felszentelte a bányászlobogót. Néhány év múlva, 1906. február 24-én Jusztin Antal kezdeményezésére olvasókör alakítása céljából gyűlést hívtak össze, ahol Winkler Márton r.k. kántortanító felolvasta a létesítendő egyesület alapszabálytervezetét, melyet a közgyűlés észrevétel nélkül elfogadott. 1906. november 21-én az első tisztikar megválasztása után jóváhagyásra felterjesztették a belügyminiszterhez, aki azt 1907. március 16-án jóváhagyta.

Az "Jó szerencsét!" Olvasókör saját helyiségben indult, melyet a bánya vásárolt. Földszintes, három helyiségből álló épület volt (hozzá kerthelyiség is tartozott), s a mai Művelődési Központ mögötti területen állt. Hamarosan viruló egyesületi élet indult, ahol alkalom nyílt baráti, munkatársi beszélgetésekre, s műsoros esteket is rendeztek. Csekély számú könyvtárral is rendelkezett.

A bányában dolgozók növekvő létszámával az Olvasókör tagjainak létszáma is növekedett, s az épület kezdett kicsinek bizonyulni.  1925-ben a közelben levő emeletes épületet vásárolták meg a bányatárspénztár nyugbérágazatának tőkéjével. Az emeletes épületben helyezkedett el a könyvtár, a fúvószenekar próbaterme, a hangszerek raktározó helye, a nagyobbik szobában gyűlések, beszélgetések zajlottak. A földszinten volt egy kisebb szoba, melyet szűkebb körű beszélgetésekre vagy próbahelyiségnek használtak. Az udvar elülső részén fedett kuglizó pálya állt.

Néhány év múlva ez az épület is kicsinek bizonyult, mivel itt sem volt olyan helyiség, ahol színielőadásokat, bálokat tarthattak volna. A nagyterem hozzáépítését a helyi bányászok összefogása tette lehetővé, akik egyéves kamatmentes kölcsönt jegyzetek, így az Olvasókör már az új teremben ünnepelhette 25 éves jubileumát 1931. december 4-én. A bányászok határtalan lelkesedésével és áldozatkészségével megépített nagyterem Várpalota lakosságát hozzájuttatta nagyobb ünnepségek, hangversenyek, színielőadások fedél alatt tartásához. Az említett nagyterem azonban nemcsak vígságok színhelye volt, hanem a bányászok ravatalozó helyiségéül is szolgált. Innen kísérték utolsó útjára halottaikat a palotai bányászok a fúvószenekar hangjai mellett.

A "Jó szerencsét!" Olvasókörhöz kötődik a bányászok 1928-ban alakult vonószenekara és az 1929-ben alakult fúvószenekarának működése.

Az Olvasókörnek nemcsak zenekara, hanem énekkara is volt, mely 1928-ban alakult és Bányász Énekkar néven szerepelt. Önállóan ritkán léptek fel, leginkább helyi szerepelésekre vállalkoztak. Versenyeken az Egyesített Várpalotai Kórus néven szerepeltek. Megalakulásukkor Varga Béla r.k. káplán volt az elnöke, karnagya pedig Benkő Béla és Madarász András felváltva. 1935-1941 között Vass Gyula, Fodor Ödön, Horváth Géza és Márton József váltották egymást a karvezetésben. 

(Pacsuné Fodor Sára: Kulturális élet a két világháború között Várpalotán (Várpalota, 1994.) című helytörténeti kiadvány alapján)

Nepomuki Szent János Római Katolikus Leányiskola növendékei

Nepomuki Szent János Római Katolikus Leányiskola (Zárdaiskola) növendékei (1910-1918-as évek)
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)
2. sorban balról a 3. személy: Báthory Gyuláné (Csaicsner Emília, szül. 1899. november)

Köztudott, hogy Palota és környékének földesura a 19. században a Zichy család volt. Gróf Waldstein Wartenberg János a Zichy Teréziával 1844-ben kötött házassága révén került Palotára. Mint Széchenyi István barátja és eszmetársa, tevékeny egyéniségével a község fejlesztésében is jelentős szerepet játszott.

Második felesége, Kálnoky Adél grófnő kezdeményezésére, az iskolai oktatás javítása érdekében 1875-ben Nepomuki Szent János tiszteletére iskolát, zárdát, kápolnát kezdtek építtetni a mai Szent Imre utcában. Waldstein János 1876-ban váratlanul bekövetkezett halála után Kálnoky Adél megalapította az egyházközségnek épített intézményt, melynek kapuit 1876 őszén nyitották meg. Az iskolaépületben a "páli Szent Vincéről" elnevezett irgalmasrend apácái kaptak elhelyezést, akik az iskolai oktatást, nevelést végezték, illetve a Waldstein által létesített "ispotály" betegeinek gondozását is részben ellátták.

Az iskola átadását követően a régi Csapó utcai (ma Kossuth utca) iskolaépületben a fiúk tanultak, míg az új, úgynevezett zárdaiskolába római katolikus leányok jártak, ahol az elemi iskolai osztályokon kívül internátus is volt a leánynövendékek számára. Az elemi iskola hat osztályát elvégzett lányok ún. ismétlő iskolában (kézimunka iskolában) folytatták tovább az iskolai foglalkozásokat, ahol kötést, horgolást, hímzést, foltozást, stoppolást, fonást stb. tanultak. A bennlakó növendékek zömmel polgárista korúak voltak, akiket az irgalmasrendi nővérek készítettek fel a polgári iskolai tantárgyakból. Mielőtt Várpalotán az állami Polgári Iskola létesült (1926), Veszprémben az Angolkisasszonyok Leánypolgári Iskolájában tettek magánvizsgát a lányok.

A karácsonyi időszakban misztériumjátékokat, betlehemes színdarabokat adtak elő az iskolások, február végén műsoros teadélutánokat tartottak, ahol vallásos és hazafias tárgyú nevelést szolgáló műsorszámok hangzottak el. Minden gyermek számára élmény volt május végén a Madarak és fák napja, amelyet a cseri erdőben, a szabad levegőn töltöttek el ünnepléssel és játékos vetélkedővel. A 9-12 éves lányok részére Szívgárda alakult, melynek célja a vallásos életre nevelés, s a Szűzanya tiszteletén keresztül a szülők iránti tiszteletre és a szeretetre igyekeztek fogékonnyá tenni a gyermekek lelkét. A nagyobb lányok a Mária Társulat tagjai közé kérhették felvételüket, ahol karitatív munkát végeztek.
(Pacsuné Fodor Sára: A várpalotai iskolák története (A legrégibb időktől 1948-ig). Veszprém, 1991. című helytörténeti kiadvány alapján)