 |
| Várpalotai Iparos Dalárda zászószentelése (1927. június 12.) Ünnepi szónok: dr. Péter Sándor (a Dalárda díszelnöke) (Leitner Ferenc fotóarchívumából) |
E magasztos szép ünnepélyünk küszöbén úgy hisszük, nem lesz minden érdekesség híján egy rövid visszapillantás megalakulásunktól a mai napokig, mikor már felkészülten áll a kisded dalossereg, hogy - első és leghőbb álma - a zászlószentelés szép ünnepe megvalósulhasson.
1920-ban alakult meg a Dalegylet rendes alapszabályszerűen. Nehéz, küzdelmes munkát kellett végeznünk. Első időkben csak helyi szereplésekben merült ki tevékenységünk: temetések, névnapok, szerenádok, s egy-egy szerényebb keretű hangversenyből állt. Kerestük a kapcsolatot az egyesület és a nagyközönség között, s ez hol erősebb, hol gyengébb volt, de azt a meleg szeretetet és vonzódást, amivel egy-egy község vagy város az ő Dalegyletét körülveszi - különösen megalakulásunk első idejében -, nem sikerült elérnünk. Hogy mi volt az oka, nem tudjuk, lehet, hogy mi, lehet, hogy mások.
Az első számottevő vidéki szereplésünk a testvér veszprémi Iparosdalegylet zászlószentelésén volt. Hála és köszönet e helyt az Egyesület védnökének, Farkas János úrnak, kinek meleg, buzdító szavai és anyagi támogatása tette lehetővé veszprémi utunkat. Ezen első vidéki nagyobb szereplésünk várakozáson felül sikerült, ahol is a zászlók koszorúzása után rögtönzött hangversenyen, mikor - a már országos hírű aranyérmes Veszprémi Dalegylet után - Dalárdánk az emelvényre lépett, énekünk nyomán oly frenetikus tapsvihar jutalmazta szépen előadott karunkat, amelyre minden dalosunk csak büszkeséggel gondol vissza. A kar elneklése után Veszprém város polgármestere magához hívatta Dalegyletünk karnagyát és személyesen, meleg szavakkal gratulált neki. Megyei viszonylatban, tehát amint az illetékes faktrorok megállapították, Dalegyletünk szép helyen áll.
A veszprémi siker mintegy felvillanyozó hatással volt dalosaink munkakedvére - de községünk lakóira is -, és most már lankadatlan szorgalommal készültünk a Pécsett tartott Dunántúli Dalosünnepélyre.
Az eredetileg Dunántúli Dalosversenynek hirdetett, de később Dalosünnepnek publikált pécsi ünnepen 32 dalárda jelent meg, ahol Dalegyletünk a kötött és szabadon választott kareléneklése után nem csak szép, de impozáns helyre küzdötte fel magát. A karok eléneklése után a bíráló bizottság elnöke magához kérette egyesületünk karnagyát és - miután megkérdezte, hogy mióta működik Dalegyletünk -, meleg kézszorítás keretében szóról-szóra ezt mondotta: "Bravó, karnagy úr, gratulálok, Dalegyletük munkája gyönyörű teljesítmény!" A karnagy bizony irult-pirult és köszönetet mondott a jury elnökének, azután dalosaihoz sietett és könnyes szemekkel ölelte meg valamennyi dalosát.
Nem mulaszthatjuk el az alkalmat, hogy hálánkat és köszönetünket ne tolmácsoljuk e helyen is dr. Péter Sándor úrnak, Egyesületünk díszelnökének, azért a lankadatlan - fáradságot nem ismerő - munkásságáért és szeretetéért, amellyel Egyesületünket felkarolta, úgyhogy zászlószentelésünk erkölcsi s anyagi sikere biztosnak ígérkezik.
A zászlóanya tisztjét szeretett képviselőnk neje, Méltóságos nagyszentmiklósi dr. Dréhr Imréné volt kegyes vállalni.
És most, hosszas munka után, eljutottunk egyesületi életünk egy fontos fordulópontjához. Egy hét múlva, 1927. június 12-én felszenteljük zászlónkat! Nem csak az egyesület ünnepe, de ünnepe az egész városnak, melynek minden egyes tagja átérzi és megérti, hogy mit jelent számunkra és Várpalota számára is, ha a vendégdalárdák és általában az ünnepélyen résztvevők megelégedetten távoznak.
Dalegyletünk pedig - reméljük megszabadul nyomasztóan súlyos anyagi helyzetéből és új erőt merít városunk közönségének szeretetéből, s így megerősödve halad a maga útján, amelynek legközelebbi állomása - zászlószentelésünk után - a Szegedi Országos Dalverseny.
Dalostestvérek, a jövő tiétek!
Daloljatok, míg ajkatok szabad,
Dalolj, ha tudsz, szótlan merengni vétek,
A dalból élet és remény fakad.
Dalold az eszmét tündöklő valóra,
A holnapot a meg nem alkuvót...
Dalostestvérek, hogyha üt az óra,
Ti zengjétek a legszebb indulót!"
(Vass Gyula: A Várpalotai Iparos Dalegylet zászlószentelése. In: Várpalota Pünkösdje, 1927. június, 6. p.)
1920-ban alakult meg a Dalegylet rendes alapszabályszerűen. Nehéz, küzdelmes munkát kellett végeznünk. Első időkben csak helyi szereplésekben merült ki tevékenységünk: temetések, névnapok, szerenádok, s egy-egy szerényebb keretű hangversenyből állt. Kerestük a kapcsolatot az egyesület és a nagyközönség között, s ez hol erősebb, hol gyengébb volt, de azt a meleg szeretetet és vonzódást, amivel egy-egy község vagy város az ő Dalegyletét körülveszi - különösen megalakulásunk első idejében -, nem sikerült elérnünk. Hogy mi volt az oka, nem tudjuk, lehet, hogy mi, lehet, hogy mások.
Az első számottevő vidéki szereplésünk a testvér veszprémi Iparosdalegylet zászlószentelésén volt. Hála és köszönet e helyt az Egyesület védnökének, Farkas János úrnak, kinek meleg, buzdító szavai és anyagi támogatása tette lehetővé veszprémi utunkat. Ezen első vidéki nagyobb szereplésünk várakozáson felül sikerült, ahol is a zászlók koszorúzása után rögtönzött hangversenyen, mikor - a már országos hírű aranyérmes Veszprémi Dalegylet után - Dalárdánk az emelvényre lépett, énekünk nyomán oly frenetikus tapsvihar jutalmazta szépen előadott karunkat, amelyre minden dalosunk csak büszkeséggel gondol vissza. A kar elneklése után Veszprém város polgármestere magához hívatta Dalegyletünk karnagyát és személyesen, meleg szavakkal gratulált neki. Megyei viszonylatban, tehát amint az illetékes faktrorok megállapították, Dalegyletünk szép helyen áll.
A veszprémi siker mintegy felvillanyozó hatással volt dalosaink munkakedvére - de községünk lakóira is -, és most már lankadatlan szorgalommal készültünk a Pécsett tartott Dunántúli Dalosünnepélyre.
Az eredetileg Dunántúli Dalosversenynek hirdetett, de később Dalosünnepnek publikált pécsi ünnepen 32 dalárda jelent meg, ahol Dalegyletünk a kötött és szabadon választott kareléneklése után nem csak szép, de impozáns helyre küzdötte fel magát. A karok eléneklése után a bíráló bizottság elnöke magához kérette egyesületünk karnagyát és - miután megkérdezte, hogy mióta működik Dalegyletünk -, meleg kézszorítás keretében szóról-szóra ezt mondotta: "Bravó, karnagy úr, gratulálok, Dalegyletük munkája gyönyörű teljesítmény!" A karnagy bizony irult-pirult és köszönetet mondott a jury elnökének, azután dalosaihoz sietett és könnyes szemekkel ölelte meg valamennyi dalosát.
Nem mulaszthatjuk el az alkalmat, hogy hálánkat és köszönetünket ne tolmácsoljuk e helyen is dr. Péter Sándor úrnak, Egyesületünk díszelnökének, azért a lankadatlan - fáradságot nem ismerő - munkásságáért és szeretetéért, amellyel Egyesületünket felkarolta, úgyhogy zászlószentelésünk erkölcsi s anyagi sikere biztosnak ígérkezik.
A zászlóanya tisztjét szeretett képviselőnk neje, Méltóságos nagyszentmiklósi dr. Dréhr Imréné volt kegyes vállalni.
És most, hosszas munka után, eljutottunk egyesületi életünk egy fontos fordulópontjához. Egy hét múlva, 1927. június 12-én felszenteljük zászlónkat! Nem csak az egyesület ünnepe, de ünnepe az egész városnak, melynek minden egyes tagja átérzi és megérti, hogy mit jelent számunkra és Várpalota számára is, ha a vendégdalárdák és általában az ünnepélyen résztvevők megelégedetten távoznak.
Dalegyletünk pedig - reméljük megszabadul nyomasztóan súlyos anyagi helyzetéből és új erőt merít városunk közönségének szeretetéből, s így megerősödve halad a maga útján, amelynek legközelebbi állomása - zászlószentelésünk után - a Szegedi Országos Dalverseny.
Dalostestvérek, a jövő tiétek!
Daloljatok, míg ajkatok szabad,
Dalolj, ha tudsz, szótlan merengni vétek,
A dalból élet és remény fakad.
Dalold az eszmét tündöklő valóra,
A holnapot a meg nem alkuvót...
Dalostestvérek, hogyha üt az óra,
Ti zengjétek a legszebb indulót!"
(Vass Gyula: A Várpalotai Iparos Dalegylet zászlószentelése. In: Várpalota Pünkösdje, 1927. június, 6. p.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése