A Várpalotai Nyilvánosjogú Koedukációs Magánpolgári Fiú- és Leányiskola osztályképe és osztálynévsora 1938/39 tanévről. 4. osztály. Osztályfőnök Arató Blanka

Esküvő inotai emberekkel - bal oldalon a Laczó család, jobb szélen Kökény Anna, mellette Molnár  Mihály, előttük  álló kislány Saródi Valéria. (Budai László tulajdona)

Tánciskolás fiatalok Lengyel László táncpedagógussal

1958-ban végzett tánciskolai csoport Lengyel László táncpedagógussal
(1958. december 9.)

 

Felső sor: balról 4. Mórocz Pál, 5. Konta László, 6. Pánczél László, 8. Lohner József, 9. Lohner Ferenc

Alsó ülősor (lányok): balról 2. Szűcs Éva, jobbról 3. Homoki Erzsébet

A ma ötvenes éveik végét, hatvanas éveiket taposó (vagy hetvenes éveikbe lépett) egykori palotai ifjak és leányok közül szinte mindenki szép emlékként őrzi a Lengyel Laci bácsi által vezetett társastánc tanfolyamokat (egyben illemórákat) és az azt lezáró koszorúcskát. Az Ifjúsági Házban, majd a Művelődési Ház alagsorában kialakított táncteremben közel ezer fiatalt vezetett be a tánclépések bonyolult világába, mely órák egyúttal lehetőséget adtak a fiataloknak a tiszteletteljes ismerkedésre és barátkozásra.

Lengyel Laci bácsi elhivatott táncpedagógusi és koreográfusi munkásságának fő területe a várpalotai Bányász Néptáncegyüttes megszervezése és évtizedeken át való vezetése, amellyel 1948-tól a nyolcvanas évek végéig nagy sikerrel „táncolták át” a megyét és a Balaton-partot, s arany oklevelek őrzik szerepléseiket a különböző fesztiválokon.

"A nagymama" című előadás műkedvelő szereplői

Csiky Gergely: A nagymama című színművének szereplőgárdája (1931. január)
(A fotó tulajdonosa: Detki Károly)

Első sorban balról: 4. Vass Gyula

Leghátsó sorban balról: 1. Freund Ilona

A "Csókos huszárok" című darab szereplői

Alföldi Géza: Csókos huszárok című művének műkedvelő szereplői
(A fotó tulajdonosa: Detki Károly)

Második sor balról: 3. Németh Imre, 5. Fodor Ödön,  7. (pipával): Detki Károly

Harmadik sor balról: 1. Csendes Jenő, 3. Németh Győző (papírboltos), 5. Freund László (fodrász)

A "Tatárjárás" szereplői

A "Tatárjárás" szereplői (1932)
(A fotó tulajdonosa: Detki Károly) (megtalálható Leitner Ferenc fotóarchívumában is)

Első sorban 2. személy: Freund Ilona

A Várpalotán az 1930-as években működő állandó színjátszó csoportról az alábbi bejegyzésben olvashat:

http://palotaiarcok.blogspot.com/2011/05/tatarjaras-mukedvelo-szereploi.html

Nepomuki Szent János Római Katolikus Leányiskola (Zárdaiskola) 1. osztályos tanulói

Nepomuki Szent János Római Katolikus Leányiskola (Zárdaiskola) 1. osztályos tanulói (1919)
(A fotó tulajdonosa: Detki Károly)

Második sorban balról 6. kislány: Freund Ilona

A Római Katolikus Leányiskola (Zárdaiskola) alapításáról és működéséről az alábbi bejegyzésben olvashat: http://palotaiarcok.blogspot.com/2011/06/nepomuki-szent-janos-romai-katolikus.html

Nepomuki Szent János Római Katolikus Leányiskola (Zárdaiskola) növendékei

A Nepomuki Szent János Római Katolikus Leányiskola (Zárdaiskola) növendékei (1920)
(A fotó tulajdonosa: Detki Károly)

A padon ülő kislányok közül balról a második: Freund Ilona

A Római Katolikus Leányiskola (Zárdaiskola) alapításáról és működéséről az alábbi bejegyzésben olvashat: http://palotaiarcok.blogspot.com/2011/06/nepomuki-szent-janos-romai-katolikus.html

"Jó szerencsét!" Olvasókör tisztikara

A "Jó szerencsét!" Olvasókör tisztikara az 1930-as években
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)

"Jó szerencsét!" Olvasókörünk is - bár negyedszázados fennállását ünnepeljük ma - még a múlt századból való. A kilencvenes évek elején, az akkori bányamunkásság maroknyi csapatában történtek kísérletek egy olyan egyesület létesítésére, mely tagjai részére biztosítson - írásban őrzött óhajuk szerint - "egy olyan tisztességes helyet, ahol azoknak alkalmuk legyen az önművelődésre". Az első tervezgetések, melyek néhány évig húzódtak el és melyek az önsegélyezést is célozták, a kezdeményezés, az akarások stádiumában megrekedtek. Hogy az eszmeért égő lelkesedést a szűk anyagiak tartották-e rabláncon, vagy pedig az érzések és tervek valóra váltására nem akadt az akkori időben gondolkodó, segítő, szervező vezető, azt ma már nehéz volna eldönteni.

A 60-70 főnyi bányász-csapat, hogy összetartozásuknak egyesületi hiányában kifelé mégis tanújelét adhassák, id. Jusztin Antal kezdeményezésére, zászló megvételére gyűjtést indított. (...) 1900. Kisasszony napján (szeptember 8) 70 bányász - köztük 36 egyenruhás - büszke boldogsággal haladt ragyogó, szalagos, virágos zászlója alatt a templomba, ahol ünnepélyes szentmise keretében Domján Károly plébános felszentelte a bányász-lobogót. A zászlóanyai tisztet gróf Zichy Miklósné született Ludwigstorff Fanny bárónő vállalta, s általa a zászlóra kötött és nevét viselő fehér selyemszalagot a Kör ereklyeként őrzi. Azóta a zászlószentelés évfordulójának megünneplése tradícióvá emelkedett, s zászlójukkal az élükön a bányászok Kisasszony napján évről-évre felvonulnak a szentmisére.

Jusztin Antal e sikerén felbuzdulva most már az Olvasókör megalakítását tűzte ki céljául. Ismét néhány esztendő telt el, míg fáradozásai első komoly eredményeként 1906. február 24-én összehívhatta a "Jó szerencsét!" Olvasókör alakuló közgyűlését, melynek első szónoka Winkler Márton rk. kántortanító felolvasta a létesítendő Egyesület alapszabálytervezetét. (...) A tervezetet a közgyűlés "észrevétel nélkül" elfogadta, majd 1906. november 21-én az első tisztikar megválasztása után jóváhagyásra felterjesztette a belügyminiszterhez, aki azt 1907. március hó 16-án 19442-907-V. a. szám alatt jóváhagyta. (...)

Bár a megalakulást követő esztendőkre - Jusztin Antal elnöklése idején - a béke aranyos derűje ragyog, az ifjú olvasókör fejlődésére a bánya akkoriban gyakran változó viszonyai rányomják bélyegüket. Az állandó és biztos munkaalkalom mégis lehetővé teszi az aránylag nyugodt, kedvező fejlődésmenetet. Ebben az időben az egyesületi élet viruló, a kis könyvtár forgalma élénk, a tagok naponta összejönnek, jótékony célú előadásokat rendeznek; a kör kelégíti a tagok kulturális igényeit.

A világháború szomorú korszakában a figyelem elterelődik az egyéni életről, a kis egyesületek működéséről, az aggódó lélek az ország sorsáért, jövőjéért remeg. A körtagok legnagyobb része itthon, nehéz széntermelő munkájával szolgálja Hazáját, katonás fegyelemben, pontossággal.

Ebben az időszakban Steinhauer József, majd Unferdorben János elnököltek.

A háborút követő években - bár ez az időszak nem kedvezőtlen a hazai szénbányászatra, és bár az olvasókör mindig szoros kontaktusban maradt tagjai kenyéradó gazdájával - az Egyesület mégsem tudta magát megóvni a bekövetkező általános gazdasági válságtól, mely 1925-ben, az ipari pangás mindent megbénító idejében, szinte katasztrofálissá vált.

A kör anyagi alapjai megrendültek, szegényen és látogatatlanul, szinte már csak mint a múlt emléke állt tagjai gondolatvilágában. Régi szép zászlója maradt meg csak, a hajdani összetartás és bensőbb, emelkedettebb életforma utáni vágy kimagasló szimbólumaként. 1928-ban, a teljes pangás szomorú időszaka után, a tagok már-már kimondták az Egyesület feloszlatását, csupán a régi és az akkori vezetőség néhány tagja, köztük az elnök: Zima János, különösen Korompay Lajos bányaigazgató, a Kör védnöke - akinek, mint az alapszabályok mondják "kegyes gyámolításán alapszik a Kör" - bíztatására őrizték meg reményüket egy elkövetkezhető szebb és jobb jövőbe.

Ez meg is érkezett. 1929 tavaszán Blazsek Károly bányaüzemvezető vette át az elnökséget. Straka János társelnök közreműködésével átszervezte a kör üzletvezetését, melynek pontos intézése meghozta gyümölcsét. Az 1929-i küszöbön álló összeomlás: a kimerült hitel, a sok adósság, a zilált testületi élet rövid néhány hónap alatt virágzó fellendüléssé varázsolódott. Az adósságok csakhamar kiegyenlítést nyertek, a leltári felszerelés bővült, a könyvtár értékes munkákkal gazdagodott.

1929-től napjainkig a legszebb eredmények sorozata kíséri a kör vezetőségét, mely az anyagi ügyek sikeres rendezése után kulturális és jótékonysági program keresztülvitelét tűzte ki céljául.

A kör anyagi támogatásával hozzájárult a Zeneegyesület fejlesztéséhez, melynek alapját Bagó Ferenc bányamérnök a legszerényebb eszközökkel bár, de nagy lelkesedéssel vetette meg. A két zenekar ambiciózus működése a legszebb reményekkel kecsegtet. A zenekar felszerelésére a munkások saját filléreikből mintegy 3 000 pengőt áldoztak.

Az egyesület több súlyos betegnek készpénz- és természetbeni adományokkal sietett segítségére, de mint legszebb kivirágzását említhetjük fel a Bányászasszonyok Missziós Egyesületének megalakítását. (...)

Az Egyesület valamennyi tagjának büszkesége a hatalmas díszterem, amely a mai napra készült el, és amelynek építési költségeit (17 000 pengő) a kibocsátott kölcsönjegyzési íveken 24 óra alatt jegyzeték le a tagok, ezzel is tanújelét adva a kör iránti szeretetüknek, gondjaik közepette is készséggel sietve annak felvirágoztatására.

(Faller Jenő: Az Unió Bányászati és Ipari Rt. várpalotai szénbányászatának ismertetése. Várpalota, 1931. 34-37. p.) (részletek) 

"Jó szerencsét!" Olvasókör tisztikara

A "Jó szerencsét!" Olvasókör tisztikara az 1940-es években
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)

Már a század elején igény merült fel olyan otthon létrehozására, ahol  bányászoknak alkalma lehet az önművelésre, baráti beszélgetésre. Az első tervezgetések néhány évig elhúzódtak, azonban a tervezgetések stádiumában megrekedtek. Időközben 60-70 főnyi bányász-csapat, egyesület hiányában - hogy mégis összetartozásuknak külső jelét adhassák - zászló megvételére gyűjtést indított, sikerrel. 1900. Kisasszony napján Domján Károly plébános felszentelte a bányászlobogót. Néhány év múlva, 1906. február 24-én Jusztin Antal kezdeményezésére olvasókör alakítása céljából gyűlést hívtak össze, ahol Winkler Márton r.k. kántortanító felolvasta a létesítendő egyesület alapszabálytervezetét, melyet a közgyűlés észrevétel nélkül elfogadott. 1906. november 21-én az első tisztikar megválasztása után jóváhagyásra felterjesztették a belügyminiszterhez, aki azt 1907. március 16-án jóváhagyta.

Az "Jó szerencsét!" Olvasókör saját helyiségben indult, melyet a bánya vásárolt. Földszintes, három helyiségből álló épület volt (hozzá kerthelyiség is tartozott), s a mai Művelődési Központ mögötti területen állt. Hamarosan viruló egyesületi élet indult, ahol alkalom nyílt baráti, munkatársi beszélgetésekre, s műsoros esteket is rendeztek. Csekély számú könyvtárral is rendelkezett.

A bányában dolgozók növekvő létszámával az Olvasókör tagjainak létszáma is növekedett, s az épület kezdett kicsinek bizonyulni.  1925-ben a közelben levő emeletes épületet vásárolták meg a bányatárspénztár nyugbérágazatának tőkéjével. Az emeletes épületben helyezkedett el a könyvtár, a fúvószenekar próbaterme, a hangszerek raktározó helye, a nagyobbik szobában gyűlések, beszélgetések zajlottak. A földszinten volt egy kisebb szoba, melyet szűkebb körű beszélgetésekre vagy próbahelyiségnek használtak. Az udvar elülső részén fedett kuglizó pálya állt.

Néhány év múlva ez az épület is kicsinek bizonyult, mivel itt sem volt olyan helyiség, ahol színielőadásokat, bálokat tarthattak volna. A nagyterem hozzáépítését a helyi bányászok összefogása tette lehetővé, akik egyéves kamatmentes kölcsönt jegyzetek, így az Olvasókör már az új teremben ünnepelhette 25 éves jubileumát 1931. december 4-én. A bányászok határtalan lelkesedésével és áldozatkészségével megépített nagyterem Várpalota lakosságát hozzájuttatta nagyobb ünnepségek, hangversenyek, színielőadások fedél alatt tartásához. Az említett nagyterem azonban nemcsak vígságok színhelye volt, hanem a bányászok ravatalozó helyiségéül is szolgált. Innen kísérték utolsó útjára halottaikat a palotai bányászok a fúvószenekar hangjai mellett.

A "Jó szerencsét!" Olvasókörhöz kötődik a bányászok 1928-ban alakult vonószenekara és az 1929-ben alakult fúvószenekarának működése.

Az Olvasókörnek nemcsak zenekara, hanem énekkara is volt, mely 1928-ban alakult és Bányász Énekkar néven szerepelt. Önállóan ritkán léptek fel, leginkább helyi szerepelésekre vállalkoztak. Versenyeken az Egyesített Várpalotai Kórus néven szerepeltek. Megalakulásukkor Varga Béla r.k. káplán volt az elnöke, karnagya pedig Benkő Béla és Madarász András felváltva. 1935-1941 között Vass Gyula, Fodor Ödön, Horváth Géza és Márton József váltották egymást a karvezetésben. 

(Pacsuné Fodor Sára: Kulturális élet a két világháború között Várpalotán (Várpalota, 1994.) című helytörténeti kiadvány alapján)

Nepomuki Szent János Római Katolikus Leányiskola növendékei

Nepomuki Szent János Római Katolikus Leányiskola (Zárdaiskola) növendékei (1910-1918-as évek)
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)

2. sorban balról a 3. személy: Báthory Gyuláné (Csaicsner Emília, szül. 1899. november)

Köztudott, hogy Palota és környékének földesura a 19. században a Zichy család volt. Gróf Waldstein Wartenberg János a Zichy Teréziával 1844-ben kötött házassága révén került Palotára. Mint Széchenyi István barátja és eszmetársa, tevékeny egyéniségével a község fejlesztésében is jelentős szerepet játszott.

Második felesége, Kálnoky Adél grófnő kezdeményezésére, az iskolai oktatás javítása érdekében 1875-ben Nepomuki Szent János tiszteletére iskolát, zárdát, kápolnát kezdtek építtetni a mai Szent Imre utcában. Waldstein János 1876-ban váratlanul bekövetkezett halála után Kálnoky Adél megalapította az egyházközségnek épített intézményt, melynek kapuit 1876 őszén nyitották meg. Az iskolaépületben a "páli Szent Vincéről" elnevezett irgalmasrend apácái kaptak elhelyezést, akik az iskolai oktatást, nevelést végezték, illetve a Waldstein által létesített "ispotály" betegeinek gondozását is részben ellátták.

Az iskola átadását követően a régi Csapó utcai (ma Kossuth utca) iskolaépületben a fiúk tanultak, míg az új, úgynevezett zárdaiskolába római katolikus leányok jártak, ahol az elemi iskolai osztályokon kívül internátus is volt a leánynövendékek számára. Az elemi iskola hat osztályát elvégzett lányok ún. ismétlő iskolában (kézimunka iskolában) folytatták tovább az iskolai foglalkozásokat, ahol kötést, horgolást, hímzést, foltozást, stoppolást, fonást stb. tanultak. A bennlakó növendékek zömmel polgárista korúak voltak, akiket az irgalmasrendi nővérek készítettek fel a polgári iskolai tantárgyakból. Mielőtt Várpalotán az állami Polgári Iskola létesült (1926), Veszprémben az Angolkisasszonyok Leánypolgári Iskolájában tettek magánvizsgát a lányok.

A karácsonyi időszakban misztériumjátékokat, betlehemes színdarabokat adtak elő az iskolások, február végén műsoros teadélutánokat tartottak, ahol vallásos és hazafias tárgyú nevelést szolgáló műsorszámok hangzottak el. Minden gyermek számára élmény volt május végén a Madarak és fák napja, amelyet a cseri erdőben, a szabad levegőn töltöttek el ünnepléssel és játékos vetélkedővel. A 9-12 éves lányok részére Szívgárda alakult, melynek célja a vallásos életre nevelés, s a Szűzanya tiszteletén keresztül a szülők iránti tiszteletre és a szeretetre igyekeztek fogékonnyá tenni a gyermekek lelkét. A nagyobb lányok a Mária Társulat tagjai közé kérhették felvételüket, ahol karitatív munkát végeztek.
(Pacsuné Fodor Sára: A várpalotai iskolák története (A legrégibb időktől 1948-ig). Veszprém, 1991. című helytörténeti kiadvány alapján)

Várpalotai Unió Torna Egylet csapata és tisztikara

Várpalotai Unió Torna Egylet csapata és tisztikara (1940-es évek)
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)

Várpalotán az 1920-as években a jórészt kereskedők által fenntartott Várpalotai Torna Egyletben (VTE) sportolhattak a fiatalok. Itt volt lehetőségük a bányászoknak is testedzésre. Nem titkolták azonban, hogy végső céljuk egy önálló bányász sportegyesület létrehozása. Többször fordultak ezen kérésükkel a  bánya vezetőségéhez, de anyagiak hiányában csak 1927-ben teljesedett kívánságuk. A megvalósulásban szerepet játszott azon körülmény is, hogy megszűnt a VTE városi sportegyesület. A bányászok sportegyesületüket Unio Torna Egyletnek nevezték el, amely önálló alapszabállyal rendelkezett. E nevet az akkori Unió Bányászati és Ipari Rt.-ről kapta, és egyesületi színéül a zöld-fehéret választották. A fenntartáshoz szükséges pénzügyi fedezetet részben a dolgozók tagdíjából, valamint a szénbánya hozzájárulásából, a "Jó Szerencsét!" Olvasókör támogatásából, valamint a rendezvények bevételéből biztosították. Később szénfurvarozásból is sikerült pénzt szerezni éveken át. Ugyanis a bánya iparosai összefogásából egy kiselejtezett teherautót sikerült üzemképessé tenni, amelyet az UTE-nak ajánlottak fel. Ezen jármű számára a bányaigazgatóság elsődleges jogot biztosított szén- és anyagszállításra.

Az alapításkor védnöknek Korompay Lajos bányaigazgatót kérték fel, elnöknek Blazsek Károly bányagondnokot és Homoki Mihály vájárt választották meg. A cigánysori (ma Dankó utca) sportpálya a VTE-től maradt az UTE részére, és az öltöző az ún. "régi bánya" lakótelep egyik házában volt. Talajsüllyedés miatt a harmincas évek közepén a bányatelepen - a raktárépület melletti területen - alakítottak ki sporttelepet. 1939-ben azonban e terület is süllyedni kezdett, és így a 8-as számú főút melletti térséget képezték ki a jelenleg is használatban levő sportteleppé. Ide már tribünt és alája ötözőket is épített a bányavezetőség.

Kezdetben csak labdarúgó szakosztály működött, és három éven át ifjúsági csapattal az MLSZ fehérvári alosztályában szerepeltek. Később már felnőtt jétkosokból álló labdarúgó csapatot (1930) az MLSZ Nyugatmagyarországi Alszövetség II. osztályába nevezték be. Első edzőjük Szelke Ede helybeli vasesztergályos volt 1929-ig, amikor Bankó Gerda vette át a csapat irányítását. Schwarcz-Fekete Andor négy éves edzősködése után az országos hírű sokszoros magyar válogatott Fogl II. Károlyt sikerült edzőnek megszerezni. Ő azonban csak pár hónapig maradt Várpalotán, mivel Bulgáriába szövetségi edzőnek hívták meg. Következő tréner Kutik Kálmán. A következő években az élmezőnyben szerepelt a csapat, mígnem 1937-ben teljesült a régi vágy és a Nyugatmagyar I. osztályába került fel az UTE. Itt gyökeret is vertek és Prém Móricz trénersége idején az NB III. osztályban szerepeltek 1944-ig.
(Csiky Iván: Bányász sportélet Várpalotán 1927-1989. Kézirat. 1. p.)

Várpalotai Unió Torna Egylet labdarúgó csapata

Várpalotai Unió Torna Egylet labdarúgó csapata (1934)
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)

A vidéki sportéletünkben ma már jelentékeny szerepet játszó Várpalotai Unió Torna Egylet ... alapítása néhány lelekes sportbarát szívében fogant meg, azzal a céllal, hogy a magyar sportnak józan, egészséges generációt neveljen. Amikor ezzel a jelszóval 1927 őszén megalakult Korompay Lajos bányaigazgató védnöksége alatt, Blazsek Károly elnök és Lengyel György intéző agilis vezetésével, még ugyanaz évben benevezett a Magyar Ifjúsági Labdarúgó Liga székesfehérvári alosztályának bajnoki mérkőzéseibe, ahol a kéfordulós szezonban 16 benevezett csapat közül rövid, de lelkes munkával a 4. helyet tudta kiküzdeni. Ezen eredmény a következő években mindinkább javul úgy, hogy a Torna Egylet ma már ha nem is első, de a 2-3. helyet mindenkor biztosította magának.



A Torna Egylet elnökségét 1930 tavaszán Faller Jenő bányafelügyelő veszi át, ki sok odaadással fárad az Egylet érdekében, s nem téveszti szem elől az Egylet célját, a talán kecsegtetőbb eredményekkel szemben. Vezetése alatt az Egylet lelkes football csapata 1930-ban benevez a Magyar Labdarúgó Szövetség Nyugatmagyarországi Alszövetségébe (Győri kerület, székesfehérvári alcsoport), hol már 1931 tavaszán a kerület 14 csapata közül a 4. helyre küzdi fel magát. A bajnoki mérkőzéseken kívül, nem sajnálva anyagi áldozatokat, az Egylet vezetősége elsősorban fővárosi football csapatokat hozott le a várpalotai pályára, ezzel is kiemelve a tulajdonképpeni célt, hogy a sport inkább szórakoztató test-edzés, mint kis eredményekért küzdő szenvedélyes harc legyen. Emellett évenként a vidék bevonásával atlétikai versenyeket rendez, s úgy ezek, mint az Egylet téli és nyári versenyekkel összekötött sportmulatságai, kedves eseményei Várpalota társadalmi életének.

(Faller Jenő: Az Unió Bányászati és Ipari Rt. várpalotai szénbányászatának ismertetése. Várpalota, 1931. 38-39. p.)

Péti Nitrogénművek dolgozói

A Péti Nitrogénművek dolgozói (1946-1947 körül)
(A fénykép tulajdonosa: Zsemlye Nándorné)

Az első sorban balról az első személy: Sági Ferenc, az ötödik: Raduly Zsigmond.

Bányász Istvánné családja

Bányász Istvánné - miután férje bányaszerencsétlenségben meghalt -
segélyben részesül a Függetlenség című újság szerkesztőségétől (1940)
A képen Bányász Istvánné családja, a szomszédok és az újság képviselője
(A fénykép tulajdonosa: Zsemlye Nándorné)

A képen szereplő személyek az első sorban balról: Hradszky Jenő (postás), Patkó Lajosné, Patkó Lajos, Bányász Istvánné, Bányász Gyula, Bányász István, Patkó Ernőné és a Függetlenség című újság képviselője. A hátsó sorban Sági Ferencné, Sági Ferenc, ifj. Sági Ferenc.

Bányász kultúrotthon tánczenekara

Bányász kultúrotthon tánczenekara (1952)
Vezető: Bruck Gyula
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)

Balról jobbra: 1. Bruck Gyula, 2. Novák Ferenc, 3. ?, 4. Csendes Jenő, 5. Gémes Béla 6. Zupánszki Ferenc, 7. Balaskó Károly, 8. Lőci Pál, 9. Hegyi Ferenc, 10. Pethe András.
Középen áll: György János

A palotai emberek arcképcsarnokába kiválasztott régi fotónk az idősebb korosztály számára bizonyára nem nehéz feladvány, hiszen ki ne táncolt volna az ötvenes évek elején a bányász kultúrotthon (akkoriban hivatalos nevén Szabadság Kultúrotthon) tánczenekarának taktusaira. Az új művelődési ház megépülte előtt (melyet 1958 bányásznapjára adtak át) a hajdani Jó Szerencsét Olvasókör épülete szolgált a szabadidős művelődés és szórakozás helyszínéül. Ahogy a korabeli újság írja: "1950. október 22-én a Jószerencsét Kört felszámolták, megszüntették a helyiségben levő vendéglőt és "Szabadság" Kultúrotthon névvel birtokukba vették Várpalota lakosai". A kultúrotthonban kaptak helyet a város különböző művészeti csoportjai: az 1929-ben alakult Bányász Fúvószenekar, az 1945 szeptemberében alakult Bányász Néptáncegyüttes, az 1945 szeptemberében megszerveződő színjátszó csoport, az 1955-ben újjáalakult Bányász Kórus (a korábbi Iparos Dalárda utódaként), illetve az 1952-től, Nagy Gyula festőművész vezetésével működő képzőművészeti szakkör. És persze itt ropta a táncot a fiatalság is vasárnaponként a nagyteremben a Bruck Gyula által vezetett – s még 1945 előtt alakult – szalonzenekar ritmusaira, slowfoxot, keringőt, polkát járva. A kép egy vasárnapi táncestén készült, ahol a színpad dekorációja az előző nap lezajlott vállalati ünnepséget, a szocialista brigádverseny értékelését idézi.

Szüreti bál szereplői Inotán

Szüreti bál szereplői Inotán (1941)
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)



Levente lányok

Levente lányok (Inota, 1943. május 30.)
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)



Levente lányok

Levente lányok (Inota, 1943. május 30.)
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)

A legalsó sorban balról a második: Szili Lászlóné (sz. Firnicz Julianna).

Polgári iskolás lányok tornaünnepélyen

Polgári iskolás lányok tornaünnepélyen (1938. június 6.)
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)



Nepomuki Szent János Római Katolikus Leányiskola (Zárdaiskola) 2. osztályos tanulói

Nepomuki Szent János Római Katolikus Leányiskola 2. osztályos tanulói kiránduláson (1940. május)
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)



A Római Katolikus Leányiskola (Zárdaiskola) alapításáról és működéséről az alábbi bejegyzésben olvashat: http://palotaiarcok.blogspot.com/2011/06/nepomuki-szent-janos-romai-katolikus.html

A Tatárjárás műkedvelő szereplői

A Tatárjárás műkedvelő szereplői (1933)
(Rendező: Lengyel Károly)
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)



A különböző egyesületek amatőr színjátszói mellet egy állandó színjátszó csoport is alakult - természetesen amatőr tgokkal - Tartler Frigyes vezetésével, aki színiakadémiát végzett és nagy hozzáértéssel vezetette 1934-39 közötti években a színjátszó csoportot. Az ő rendezésében adták elő többek között Kálmán: Tatárjárás, Lehár: Drótos tót című darabokat. Előbbinek rendezésénél Lengyel Károly (pékmester fia) sokat segített. Bemutató előadásokat a "Jó Szerencsét Olvasókör" színpadán tartották. (Pacsuné Fodor Sára: Kulturális élet a két világháború között Várpalotán. Várpalota, 1994. 112. p.)

A Tatárjárás műkedvelő szereplői a vár előtt

A Tatárjárás műkedvelő szereplői a vár előtt (1932)
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)

A Várpalotán az 1930-as években működő állandó színjátszó csoportról az alábbi bejegyzésben olvashat:

http://palotaiarcok.blogspot.com/2011/05/tatarjaras-mukedvelo-szereploi.html

A Bányász Zenekar térzenét ad a községházánál

A Bányász Zenekar térzenét ad a községházánál (1933. augusztus 20.)
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)



Unió Bányász Zenekar

Unió Bányász Zenekar (1933 június)
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)



Várpalotai légoltalmi katonák figyelő szolgálatban

Várpalotai légoltalmi katonák figyelő szolgálatban (Királyszállás, 1943)
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)



Evangélikus szieszta mise után

Evangélikus szieszta mise után (1940-es évek)
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)



Evangélikus leányegylet tagjai

Evangélikus leányegylet tagjai (1940)
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)



Ferenc-akna bányászai munka után

Ferenc-akna bányászai munka után (1945 előtt)
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)



Henrik lejtakna bányászai

Henrik lejtakna bányászai (1920-as évek eleje)
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)



A 120 éves múltra visszatekintő szénbányászat meghatározó jelentőségű városunk történelmét és hagyományait illetően. 1876-ban gróf Sztáray Antal által a Zichy-kastély környékén felfedezett szénréteg indította el – eleinte csak az uradalom házi szükségleteit ellátandó – a széntermelést. Egy évtizeddel később, 1887-ben indult meg a hivatalos bányaművelés a kastélydomb alatti lankán, a Székesfehérvárt Veszprémmel összekötő országút és a vasúti pályatest között, melyhez az Országos Bányakapitányság 1886. szeptember 17-én kelt határozata adott engedélyt. A várpalotai lignitszénvagyon rendszeres művelése 1903 után vesz lendületet az Antal és a Fanny bányamezőben, amikor a birtokot és a bányát Altdöbern Wietzleben Henrik porosz gróf vásárolja meg, aki a vasútállomás szomszédságában ipartelepet létesít a kitermelt szén hasznosítására: bevezeti az iparvasutat, téglagyárat épít, továbbá foglalkozik mészégetéssel is. (Rövid életű brikettgyára nem járt sikerrel, ez az üzeme hamarosan leállt.) 1918-ban telepítették meg a mélyműveléssel kitermelt Henrik-lejtaknát, amelynek bányászait látjuk a régi fotón. 1920-tól az UNIÓ Bányászati és Ipari Rt. a szénbánya új tulajdonosa, s 1923-ban Korompay Lajos tehetséges bányamérnököt kérik fel igazgatónak, aki a modern bányatechnikának megfelelő alapokra helyezte a működését. 1924-ben épül meg a munkás- és tisztviselőtelep, bővülnek és modernizálódnak a külszíni és bányaberendezések. 1929-ben helyezik üzembe a korszakban egyedülállónak tekinthető szénnemesítő (ahidráló) berendezést, amely lehetővé teszi a kis kalóriájú barnaszén gazdaságos kihasználását. Az 1930-as években a várpalotai széntermelést az Ernő-, Henrik- és Hungária-lejtaknák üzeme biztosítja. A kulturális élet terén zenekart, énekkart alapítottak, és az országban elsőként elindították a vájár szakmunkásképzést. Ebben az időszakban újra megerősödött a negyedszázada létrehozott „Jó Szerencsét!” Olvasókör működése, 1927-ben megalakult a bánya anyagi támogatásával az Unió Torna Egylet, 1929-ben az Unió Bányászati és Iparit Rt. Levente Egyesülete, 1928-ban a Várpalotai Unió Dalkör.

Zöldkeresztes asszonyok Várpalotán

Zöldkeresztes asszonyok Várpalotán (1942-1944 között)
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)



Koszorúcskán sétapalotást táncoló palotai fiatalok

Koszorúcskán sétapalotást táncoló palotai fiatalok (1941-es évek)
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)

Középen ülő lány: Lozsi Franciska

Palotai leányénekkar a Koronában

Palotai leányénekkar a Korona Szállóban
(1931. augusztus, altiszti bál)
A képen: Vass Gyula karnagy
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)

Az álló sorban balról a negyedik (a baloldali ülő férfi mögött áll): Freund Ilona

Jó Szerencsét Olvasókör színjátszói a karácsonyi ünnepélyen

"Jó Szerencsét!" Olvasókör színjátszói a karácsonyi ünnepélyen (1934)
A képen szerepel: Vass Gyula
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)

 

A Bányász Zenekar és a leventék misére várnak

Bányász zenekar és a leventék misére várnak (1934)
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)



Mórocz János katonatársával

Mórocz János katonatársával (1920-as évek vége)
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)



Rokkások a felsővárosban

Rokkások a felsővárosban (1920-as évek)
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)



Badacsonyi szieszta

Badacsonyi szieszta a Bőr-hegy alatt (1940. május 19.)
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)



Várpalotai Iparos Dalárda a szegedi országos dalosversenyen

Várpalotai Iparos Dalárda a szegedi országos dalosversenyen (1927)
A képen szerepel: Vass Gyula karnagy és Benkő Béla helyettes karnagy, evangélikus kántortanító
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)

Első sorban bal szélső személy: Tímár János (asztalos), első sorban balról az ötödik: Vass Gyula, az első sorban balról a hatodik: Borbás József (csizmadia), az első sorban balról a hetedik: Benkő Béla.

Második sorban jobb szélső személy: Szabó Károly (bognár), második sorban balról a harmadik: Borbás Károly (csizmadia), második sorban jobbról a harmadik: Szabó István (bognár), a második sorban jobbról az ötödik (világos öltönyben): Szelke Ede.

Várpalotai Iparos Dalárda zászlószentelése

Várpalotai Iparos Dalárda zászószentelése (1927. június 12.)
Ünnepi szónok: dr. Péter Sándor (a Dalárda díszelnöke)
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)

E magasztos szép ünnepélyünk küszöbén úgy hisszük, nem lesz minden érdekesség híján egy rövid visszapillantás megalakulásunktól a mai napokig, mikor már felkészülten áll a kisded dalossereg, hogy - első és leghőbb álma - a zászlószentelés szép ünnepe megvalósulhasson.

1920-ban alakult meg a Dalegylet rendes alapszabályszerűen. Nehéz, küzdelmes munkát kellett végeznünk. Első időkben csak helyi szereplésekben merült ki tevékenységünk: temetések, névnapok, szerenádok, s egy-egy szerényebb keretű hangversenyből állt. Kerestük a kapcsolatot az egyesület és a nagyközönség között, s ez hol erősebb, hol gyengébb volt, de azt a meleg szeretetet és vonzódást, amivel egy-egy község vagy város az ő Dalegyletét körülveszi - különösen megalakulásunk első idejében -, nem sikerült elérnünk. Hogy mi volt az oka, nem tudjuk, lehet, hogy mi, lehet, hogy mások.

Az első számottevő vidéki szereplésünk a testvér veszprémi Iparosdalegylet zászlószentelésén volt. Hála és köszönet e helyt az Egyesület védnökének, Farkas János úrnak, kinek meleg, buzdító szavai és anyagi támogatása tette lehetővé veszprémi utunkat. Ezen első vidéki nagyobb szereplésünk várakozáson felül sikerült, ahol is a zászlók koszorúzása után rögtönzött hangversenyen, mikor - a már országos hírű aranyérmes Veszprémi Dalegylet után - Dalárdánk az emelvényre lépett, énekünk nyomán oly frenetikus tapsvihar jutalmazta szépen előadott karunkat, amelyre minden dalosunk csak büszkeséggel gondol vissza. A kar elneklése után Veszprém város polgármestere magához hívatta Dalegyletünk karnagyát és személyesen, meleg szavakkal gratulált neki. Megyei viszonylatban, tehát amint az illetékes faktrorok megállapították, Dalegyletünk szép helyen áll.

A veszprémi siker mintegy felvillanyozó hatással volt dalosaink munkakedvére - de községünk lakóira is -, és most már lankadatlan szorgalommal készültünk a Pécsett tartott Dunántúli Dalosünnepélyre.

Az eredetileg Dunántúli Dalosversenynek hirdetett, de később Dalosünnepnek publikált pécsi ünnepen 32 dalárda jelent meg, ahol Dalegyletünk a kötött és szabadon választott kareléneklése után nem csak szép, de impozáns helyre küzdötte fel magát. A karok eléneklése után a bíráló bizottság elnöke magához kérette egyesületünk karnagyát és - miután megkérdezte, hogy mióta működik Dalegyletünk -, meleg kézszorítás keretében szóról-szóra ezt mondotta: "Bravó, karnagy úr, gratulálok, Dalegyletük munkája gyönyörű teljesítmény!" A karnagy bizony irult-pirult és köszönetet mondott a jury elnökének, azután dalosaihoz sietett és könnyes szemekkel ölelte meg valamennyi dalosát.

Nem mulaszthatjuk el az alkalmat, hogy hálánkat és köszönetünket ne tolmácsoljuk e helyen is dr. Péter Sándor úrnak, Egyesületünk díszelnökének, azért a lankadatlan - fáradságot nem ismerő - munkásságáért és szeretetéért, amellyel Egyesületünket felkarolta, úgyhogy zászlószentelésünk erkölcsi s anyagi sikere biztosnak ígérkezik.

A zászlóanya tisztjét szeretett képviselőnk neje, Méltóságos nagyszentmiklósi dr. Dréhr Imréné volt kegyes vállalni.

És most, hosszas munka után, eljutottunk egyesületi életünk egy fontos fordulópontjához. Egy hét múlva, 1927. június 12-én felszenteljük zászlónkat! Nem csak az egyesület ünnepe, de ünnepe az egész városnak, melynek minden egyes tagja átérzi és megérti, hogy mit jelent számunkra és Várpalota számára is, ha a vendégdalárdák és általában az ünnepélyen résztvevők megelégedetten távoznak.

Dalegyletünk pedig - reméljük megszabadul nyomasztóan súlyos anyagi helyzetéből és új erőt merít városunk közönségének szeretetéből, s így megerősödve halad a maga útján, amelynek legközelebbi állomása - zászlószentelésünk után - a Szegedi Országos Dalverseny.

Dalostestvérek, a jövő tiétek!
Daloljatok, míg ajkatok szabad,
Dalolj, ha tudsz, szótlan merengni vétek,
A dalból élet és remény fakad.
Dalold az eszmét tündöklő valóra,
A holnapot a meg nem alkuvót...
Dalostestvérek, hogyha üt az óra,
Ti zengjétek a legszebb indulót!"

(Vass Gyula: A Várpalotai Iparos Dalegylet zászlószentelése. In: Várpalota Pünkösdje, 1927. június, 6. p.)

Bányászasszonyok Missziós Egyesülete

Missziós Bányászasszonyok Egyesülete (1937)
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)

Első sorban balról: 1. Unferdorben Mihályné (sz. Csajághy Teréz), 2. Unferdorben Mátyásné (sz. Steinhauer Katalin), 3. Bostai Andrásné (sz. Unferdorben Anna), 4. Korompay Lajosné (Korompay Lajos bányaigazgató felesége)
A középső sorban balról a negyedik: Lozsi Józsefné (sz. Varga Franciska).

Az egyesület tagjai a tehetősebb bányászok feleségei voltak, élükön a bányaigazgató feleségével, azonkívül Benkő Béla ev. tanító felesége, Farkas gyógyszerész felesége és más segítőkész asszonyok, akik segítettek felkutatni a segítségre szoruló embereket, hogy az apácáktól vagy a Csillés konyháról ingyen ebédet kapjanak, s a Mária-lányokkal együtt néha meglátogatták őket.

... Évente két-három alkalommal műsoros teadélutánt rendeztek. A műsorhoz más egyesületi, olvasóköri tagokat is hívtak, akik szívesen jöttek s rövid jeleneteket, énekszámokat, zeneszámokat adtak elő. A műsor után a Missziós Asszonyok Egyesületének tagjai maguk készítette szendvicseket, süteményeket, teát árultak. Az összegyűlt pénzt jótékony célra fordították.

(Pacsuné Fodor Sára: Kulturális élet a két világháború között Várpalotán. Várpalota, 1994. 121. p.)

Bányászasszonyok Missziós Egyesülete (székházavatás)

Bányász missziós asszonyok (székházavatás)
A kép előterében: Rutsek Emília
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)

Az egyesület ["Jó Szerencsét!" Olvasókör] több súlyos betegnek készpénz- és természetbeni adományokkal sietett segítségére, de mint legszebb kivirágzását említhetjük fel a Bányászasszonyok Missziós Egyesületének megalakítását. Ez Egyesület Korompay Lajosné bölcs irányítása mellett Rutsek Miló hathatós közreműködésével a jótékony intézkedések egész seregével enhítette és oszlatta el az arra szorulók gondjait; ebédet juttatott a gyermekágyas asszonyoknak, betegeknek, segélyt nyújtott a sokgyermekes anyáknak, azonkívül az Egyesület missziós tagjai személyesen osztották ki az iskolásgyermekek között a tejakció által nekik juttatott napi pohár tejet.

(Faller Jenő: Az Unió Bányászati és Ipari Rt. várpalotai szénbányászatának ismertetése. Várpalota, 1931. 36. p.)

A frontharcos emlékmű előtt

Csoportkép a frontharcos emlékmű előtt (1940)
(Leitner Ferenc fotóarchívumából)